Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
4032 Debrecen, Bolyai utca 29.
Tel.: (52) 420-377 OM: 031083/001
e-mail: bolyai@bolyai-debrecen.edu.hu
A Mozdulj Debrecen! sportprogram keretében csobbantunk!
2025. március 21-én iskolánk nyolc fős csapata – Vasziliu Tamás bácsi vezetésével - is részt vett a ’Mozdulj Debrecen! - Csobbanj a Kazinczyval!’ elnevezésű vizes, úszó játékos vetélkedőn. Diákjaink remekül érezték magukat, ezen az újonnan életre hívott eseményen. Intézményünkben fontosnak tartjuk a sportot, a mozgást. Immáron második éve zajlik sikeresen a Mozdulj Debrecen! városi/iskolai sportprogram melynek keretében a Bolyai falai között heti két alkalommal tudnak rendszeresen mozogni a tanulóink. Emellett pedig időről-időre különféle külső sportprogramokra is eljutnak a nebulóink. Valljuk: "Ép testben, ép lélek!"
Foglalkozás a víz világnapja alkalmából
A 2.a osztály - Szilágyi Lászlóné, Zsuzsa néni kíséretében - 2025. március 19-én az Újkerti Könyvtárban járt. A víz világnapja alkalmából rendezett foglalkozáson sokféle módon bővítették ismereteiket az ivóvízről: előadás, játék, kisfilm megtekintése, valamint érdekes kísérletek hozták közelebb a gyerekekhez a víz tulajdonságait.
TISZTELT SZÜLŐ / TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ!
Köszönjük, hogy tanköteles korba lépett gyermekük iskolaválasztásánál az iskolákban korábban leadott előzetes jelentkezési szándékával a Debreceni Tankerületi Központ intézményét tisztelte meg. A következőkben néhány fontos tudnivalóról tájékoztatjuk Önt a 2025/2026. tanítási évre történő általános iskolai jelentkezés/beiratkozás vonatkozásában:
A jelenleg hatályos jogszabályi előírások szerint az általános iskolákba történő jelentkezés/beiratkozás
személyes megjelenést és adategyeztetést igényel. A személyes jelentkezés/beiratkozás időpontja:
2025. április 10. (csütörtök) 8:00-18:00 óra között
2025. április 11. (péntek) 8:00-17:00 óra között
Helye: Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. Könyvtár
Kérjük, hogy a jelentkezés/beiratkozás napján azt az intézményt keresse fel, amelyben korábban (2025 februárjában) leadta, illetve ahová eljuttatta az Előzetes jelentkezési lapot és az Adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatot.
A fent jelzett napokon a személyes ügyintézés gördülékenyebbé tehető és annak ideje rövidíthető, ha előzetesen beküldi adatait a KRÉTA rendszer e-Ügyintézés „Beiratkozás Általános Iskolába – BÁI” (a továbbiakban: BÁI) felületén keresztül: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap.
A BÁI felület megnyitása 2025. március 31. napján történik.
A személyes megjelenés során történik a beiratkozáshoz szükséges hatósági igazolványok és dokumentumok eredeti példányának bemutatása is, ezért kérjük, feltétlenül hozza azokat magával.
Amennyiben vissza kívánja vonni gyermeke jelentkezését, mert például tanköteles korú gyermeke időközben egy nem állami fenntartású iskolába felvételt nyert, kérjük, jelezze azt írásban (pl.: e-mail) a korábban leadott előzetes jelentkezési lapon első helyen megjelölt intézmény felé.
A gyermek felvételéről az intézmény vezetője 2025. április 16. napjáig dönt. A döntést tartalmazó határozatot ezt követően postai úton megküldi Önnek.
A továbbiakban felmerülő kérdéseikkel kérem, forduljanak bizalommal az intézményhez.
Debrecen, 2025. március 18.
Urbán Antal Zoltánné
főigazgató-helyettes
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Egészségügyi és Szociális Bizottsága 9/2025. (II. 5.) Eü. és Szoc. Biz. határozatába foglalt döntése értelmében a 2024/2025. tanévben a debreceni lakóhelyű általános iskolás gyermekek szünidei napközbeni gyermekfelügyeletének helyszíneként a Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola (4025 Debrecen, Vásáry István utca 10.) került kijelölésre.
A nyári szünet alatti napközbeni felügyelet időszaka 2025. július 7. napjától 2025. augusztus 15. napjáig tart, a tavaszi, őszi, téli szünet alatti napközbeni gyermekfelügyelet időtartama pedig a Belügyminiszter által kiadott tanév rendjéről szóló mindenkori rendeletben meghatározott tavaszi, őszi, téli szünet időszakával egyezik meg.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a szünidei napközbeni gyermekfelügyeletet Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja útján biztosítja. A gyermekfelügyelet igénybevételével kapcsolatos nyomtatványokat, a felügyelettel kapcsolatos tudnivalókat Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja juttatja el Önökhöz. A jelentkezés online módon történik majd, a szülők Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központjának a honlapján létrehozott jelentkezési felületre tölthetik majd fel a jelentkezéssel kapcsolatos dokumentumokat.
Urbán Antal Zoltánné
főigazgató-helyettes
Vezetői pályázat
A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vonatkozásában a vezetői pályázat 2025. március 17-én publikálásra került a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon.
A pályázati kiírás az alábbi linken érhető el: https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/103119
Debrecen, 2025. 03. 17.
1848. március 15-ei eseményekre emlékeztünk
2025. március 15-én, az 5.a osztály tanulói ünnepi műsorral készültek, melyben emléket állítottak az 1848. március 15-ei eseményeknek. Magyarként legyünk büszkék arra, amit a márciusi ifjak cselekedtek. Arra, hogy a magyar nép kiállt a saját függetlenségéért. A színvonalas műsort Szatmári-Szabó Szilvia és Komárom Csilla tanárnők tanították be. A műsor végén Urbán Antal Zoltánné, Zsuzsa néni mondott ünnepi beszédet.
Madárgyűrűzésen vett részt a 2.a osztály
A DE HÖK Bizottság tagjai, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi, Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék munkatársai közel hetven madarat fogott be madárfogó hálóval a Botanikus kertben.
Iskolánk 2.a osztály 2025. március 04-én az Egyetem téren közelről figyelhette meg, ahogy azonosító gyűrűt kaptak a cinegefélék, pintyfélék. Ők látogatják leggyakrabban a madáretetőinket. Az élménydús program során a gyerekek testközelből is megismerkedhettek a környezetünk élővilágával.
Ezüstérem a Sakk Csapat Diákolimpia Vármegyei Döntőjén
2025. március 01-én Debrecenben rendezték a Sakk Csapat Diákolimpia Vármegyei Döntőjét. Az I-II. korcsoportos leány csapatversenyben iskolánk csapata második helyen végzett. A csapat tagjai Lojka Veronika (3.a), Winkler Léna (2.b) és Winkler Szonja (2.b). Felkészítőjük Szakály Balázs. Gratulálunk!
Télűzésként kiszebábot égettünk
A művészeti iskolánk pedagógusainak szervezésében, a tél utolsó napján, 2025. február 28-án zajkeltő szerszámok által keltett zsibongásra lettek figyelmesek február utolsó napján, a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI környékén lakó polgárok.
Az intézményünkben évtizedek óta hagyomány, hogy a hónap legvégén kiszebábot égetünk az iskolánk udvarán.
A téltemető népszokásra rendszeresen összegyűlik mindenki, még a környéken lakók is. Mivel a néphit szerint a kiszebáb elégetése nem csupán a telet űzi el, hanem megszabadítja az embereket minden bajtól, gondtól, és szerencsét hoz a jövőre nézve. Ezért a az előzetesen szalmával megtöltött báb elégetése során, tűzre kerül az egyes osztályok által összegyűjtött és megfogalmazott negatívumok egésze is.
Hagyjuk magunk mögött a szürkeséget, a telet, a betegségeket, és a sok rosszat egyaránt. Mindenki várja már a megújulást. s vele együtt a tavaszt. Jó egészséget mindenkinek!
Kémia sikerek a Vegyipai versenyén
2025. február 28.-án megrendezésre került a IV. Vegyipari Kémiaverseny döntője a DSZC Vegyipari Technikumban. A döntőbe az a nyolc csapat jutott, amelyek az első három írásbeli fordulón a legjobb eredményt érte el az induló 140 csapat közül. Iskolánk két induló csapata közül a LabCats csapat bejutott a döntőbe. A csapat tagjai: Barna Boglárka 8.b Koncz Eliána 8.b Tóth Míra 8.b osztályos tanulók.
A döntő három részből állt. Első feladatként egy feladatlapot töltöttek ki a diákok, melyben elméleti ismereteikről adtak számot. A döntő legizgalmasabb része ezután következett. A Vegyipari laboratóriumában anionokat és kationokat kerestek az ionvadászatos gyakorlati fordulóban a döntősök. Végül a csapatok PPT prezentációit hallgatta meg a zsűri. Iskolánk csapata Marie Curie munkásságát mutatta be prezentációjában.
A döntő három feladatának összesítése után született meg a végső eredmény. Iskolánk csapata a LabCats csapat második helyezést érte el!
Gratulálunk a csapat tagjainak és felkészítő tanárának, Kovács Ágnes Katalinnak a kiemelkedő eredményhez! Ezzel az eredménnyel iskolánk csapatai negyedik éve ér el kiemelkedő helyezést Vegyipari iskola kémiaversenyén.
Kosárlabda sportágválasztó iskolánkban
2025. február 20. és 27-én, a DEAC Kosárlabda Akadémia képviseletében az első és második évfolyamos tanulóink számára, Gál Balázs tartott vidám, vidám, mozgalmas kosárlabda edzést. A diákjaink kipróbálhatták a sportágat, melyet nagy érdeklődéssel tették. Köszönjük szépen a lehetőséget!
A Vojtina Bábszínházban járt a 2.b osztály
2025. február 25-én a 2.b osztály a Vojtina Bábszínházban, a "Tükörszem" című előadást tekintették meg. Az előadást megelőzően a gyerekek megnézték Oláh Richárd bábtervezőművész kiállítását is. Az darab nagyon szórakoztató, színvonalas és tartalmas volt!!!
Izgalmas mérkőzések a 3. kcs. kézilabda városi diákolimpia döntőjében
2025. február 25-én, kedden rendezték meg a III. korcsoportos városi diákolimpia döntőt a debreceni G4 sportcsarnokban. A Bolyais csapat tagjai nagyon elszántan készültek hétről-hétre az eseményre. Az első találkozón a Szent József Általános Iskola ellen magabiztos játékkal kezdtünk, és végig uraltuk a mérkőzést. A csapat jól működött együtt, hatékony támadásokkal és stabil védekezéssel sikerült megszerezni a győzelmet, így győzelemmel nyitottuk a tornát. A második mérkőzésünkön a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának csapata következett. Ez a találkozó sokkal szorosabb küzdelmet hozott, de sajnos ezúttal vereséget szenvedtünk. A fiúk igyekeztek, de a második találkozón már nem tudták megismételni az első meccsen látott játékot. A tornát így egy győzelemmel, és egy vereséggel zárták a bolyais fiúk, ami ezüstérmet jelentett végeredményben. A játékosok elhivatottsága és küzdőszelleme mindenképpen dicséretre méltó volt. Gratulálunk minden résztvevőnek, és bízunk benne, hogy a következő tornán még jobb eredményt érhetünk el!
Bolyais csapat tagjai:
Gál László (5.a), Vass Balázs (5.a), Varga Marcell (5.a), Radócz Dávid (5.a), Herczeg Kristóf (6.a), Hetey Tamás Zsombor (6.a), Jóri Benett (6.a), Magyar Dániel (6.a), Papp Milán (6.a), Kovács Marcell (6.a), Vicsotka Dávid (6.a), Sajtos Gergő (6.a);
Felkészítő tanár: Vaszlovics Tamás
Pállová Fanni Bianka tanulmányi sikere
2025. február 24-én a Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskolában rendezték meg a Móra vármegyei vers-. és prózamondó tanulmányi versenyt. A megmérettetésre nagyon készült Pállová Fanni Bianka, iskolánk 6.b osztályos tanulója. A zsűri 17 iskola 30 diákját hallgatta meg. Fanni az 5-6. évfolyamosok között első helyen végzett. Both Gabriella - A szemüveges királylány művét adta elő, melynek előadásmódjával lenyűgözte az ítészeket. Gratulálunk Fanninak és felkészítő tanárának,. Mátyásné Kiss Évának.
Winkler Darina a Hunyadiak nyomában érte el szép sikerét
2025. február 21-én, a Debreceni Hunyadi János Általános Iskolában rendezték ”Hunyadiak nyomában” címmel a vármegyei szépolvasó versenyt. A megmérettetésen Winkler Darina 2.b osztályos tanuló korcsoportjában első helyen végzett. Feladata két részből állt. Először egy szabadon választott Mátyás királyról szóló mesét kellett felolvasnia. Majd egy, a zsűri által kijelölt Mátyásról szóló monda olvasása volt a feladat. Felkészítő tanára: Dr. Virga Attiláné. Gratulálunk!
Az állatok farsangja című előadáson jártak másodikosaink
2025. február 21-én a 2.b és a 4.b osztály fergeteges farsangi interaktív színházi élményben részesült a DEMKI Újkerti Közösségi Házban. Az állatok farsangja című mulatságon Kíváncsi Katicával és barátaival közösen énekeltek, verseltek és táncoltak a gyerekek.
Csörgőlabda versenyen jártunk
2025. február 20-án az Árpád Vezér Általános Iskola adott otthont az I. Mozdulj Debrecen! Csörgőlabda Maratonnak. Öt iskola csapatai küzdhettek versenykörülmények között egymással a csörgőlabda, mint paralimpiai sportág szabályrendszere szerint. Mindez újdonság volt városi szinten. Nem véletlen, hogy Dr. Széles Diána alpolgármester asszony és Dr. Papp Csaba önkormányzati képviselő is jelen volt az eseményen. A gyerekek Vasziliu Tamás bácsi irányításával az elmúlt hetekben már célirányosan gyakorolhatták ezt a sportágat, a Mozdulj Debrecen! iskolai sportfoglalkozásai során. Amellett, hogy remek sportolási lehetőség volt mindez, rávilágította a figyelmet a fogyatékossággal élőkre. A TISZTELET, azon sportemberek irányába, akik a verseny során bemutatót is tartottak nekik. A diákjaink láthatták, milyen nagyszerű sportteljesítményre képesek ők is. S ha alkalmanként néha segítségre is szorulnak az életben, ugyanúgy képesek örülni a sikereiknek, mint az épp társaik. A diákjaink számára sok szempontból tanulságos esemény hozott Bolyai sikereket is. Bár végső győztest nem hirdettek ezúttal, az 5.b osztályos tanulókból álló csapatunk nem vallott szégyent. Győzelmekben és vereségekben egyaránt volt részük nebulóinknak. A csapat legjobbja, legtöbb pontunk szerzője Havasi Hanna volt, aki ajándékban is részesült a szervezőktől.
Beíratás
Tankötelesek jelentkezése a 2025/2026. tanítási évre
Tankötelesek jelentkezése a 2025/2026. tanítási évre
A 2025/2026. tanév általános iskolai jelentkezéssel kapcsolatos részletes információkról az alábbiakban olvashatnak:
JELENTKEZÉSI LAP és ADATKEZELÉSI HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT a 2025/2026. tanévre (letölthető)
A tervezett beiskolázási körzethatárok (letölthető)
A JELENTKEZÉSI LAPOK BEKÜLDÉSÉNEK HATÁRIDEJE: 2025. február 20. (csütörtök)
A JELENTKEZÉSI LAPOKAT AZ ALÁBBI E-MAIL CÍMRE KÉRJÜK BEKÜLDENI: beiskolazas@bolyaidebrecen.hu
Postai úton az iskola címére várjuk: 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.
Személyesen az intézmény titkárságára kérjük leadni.
Farsangi álarcokat készítettünk
A 2.a osztály 2025. február 19-én, a DEMKI Újkerti Könyvtárában "Felkötjük a farsang farkát" címmel érdekes foglalkozáson vett részt. Új ismereteket szereztünk, képzeletbeli esküvőt rendeztünk, és csodaszép farsangi álarcot készítettünk.
Iskolánk kézilabdacsapata ezüstérmes lett a diákolimpián!
2025. február 18-án intézményünk kézilabdacsapata is részt vett a IV. korcsoportos Városi Kézilabda Diákolimpián. A tornán csapatunk egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a küzdelmeket, így a második helyet szerezte meg.
A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI csapata, Vaszlovics Tamás bácsi irányítása mellett, nagy lelkesedéssel és sportszerű játékkal küzdött az érmekért. A fiúk kitartása és csapategysége meghozta az eredményét, hiszen a második helyezéssel kiváló teljesítményt nyújtottak.
A Bolyais csapat tagjai:
Hetey Tamás Zsombor (6.a), Horváth Rikárdó Róbert (7.b), Jóri Benett (6.a), Kovács Máté Zoltán (7.a), Magyar Dániel (6.a), Pacsura Dominik (8.b), Papp Milán (6.a), Varga Sándor Mátyás (8.a);
Gratulálunk a csapat minden tagjának és edzőjüknek a nagyszerű eredményhez! Büszkék vagyunk rátok!
Ismét karateversenyen remekeltek a Zöld tesók
2025. február 16-án Nyírbogáton rendezték a Karate Reménység kupát. A megmérettetésen 28 sportegyesület, 294 versenyzője lépett tatamira. A versenyt Dr. Simonné Rizsák Ildikó a város polgármester asszonya nyitotta meg, de a rendezvényen jelen volt Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő úr is. A küzdelmek során a Zöld testvérek kitettek magukért. Zöld Zoé (3.a) a Gyerek-I leány korcsoportban Kumite kategóriában első, Kata kategóriában harmadik. Zöld Zalán (1.a) Kumite kategóriában harmadik helyen végzett. Gratulálunk!
SpaceBuzz program a Bolyaiban
2022-ben hazánkba is elérkezett a SpaceBuzz program, amelynek keretében a magyar iskolák tanulói virtuális űrutazáson vehetnek részt különböző magyarországi helyszíneken.
Hol van pontosan Földünk helye a világűrben? Miért fontos a klímavédelem? Hogyan óvhatjuk meg közösen bolygónkat a következő nemzedékek számára? Néhány olyan kérdés, mely mindannyiunkat foglalkoztat, mégis nehezen tudjuk kézzelfoghatóvá és érdekessé tenni gyermekeink számára. A SpaceBuzz program éppen azt tűzte ki célul, hogy egy interaktív iskolai projekt keretében keltse fel a 10–12 éves fiatalok érdeklődését a világűr, a Föld bolygó, a klímavédelem és a természettudományok iránt, sőt, egy speciálisan erre a célra tervezett virtuális valóság szimuláción keresztül át is élhessék az űrutazás élményét.
2018-ban Hollandiából indult hódító útjára a SpaceBuzz projekt, mely mára igazi nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát. A program kezdeményezői az élményalapú oktatást, a mesterséges intelligenciát, a virtuális valóságot és egyéb modern technológiákat hívnak segítségül, hogy egy komplex, interaktív iskolai program keretében a gyerekek jobban megérthessék a világűrt és bolygónkat, közelebb kerülhessenek a természettudományokhoz, illetve szemléletes példákon keresztül formálódhasson a klíma- és környezetvédelemmel kapcsolatos felelősségérzetük.
„A program óriási újdonsága, hogy maximálisan figyelembe veszi a gyerekek ismeretszerzéssel kapcsolatosan megváltozott igényeit, és a modern technológiának köszönhetően élményalapon adja át nekik a nélkülözhetetlen tudást. Emellett fontos problémát igyekszik orvosolni: egyre kisebb az érdeklődés a fiatalok körében a természettudományok iránt, holott a STEM, azaz a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai (MTMI) készségek fejlesztése kulcsfontosságú az emberiség jövőjének szempontjából. A cél nem kisebb, mint hogy új nagyköveteket szerezzünk a bolygónknak, egy olyan új nemzedéket, mely képes jobban értékelni az otthonául szolgáló Földet és tudatos azzal kapcsolatban, hogy mi mindent tehet a hétköznapokban a környezet megóvása érdekében” – mondja Zentai István, a SpaceBuzz Hungary alapítója.
Intézményünk Ökoiskolaként óriási lehetőséget látott ebben a programban, ezért 2023-ban beneveztünk mi is a SpaceBuzz programba. Akkor még nem sikerült a programba bekerülni, de 2024 szeptemberében Nawrockiné Tóth Emese főigazgató helyettes asszony segítségével újra pályáztunk, és hatalmas büszkeséggel értesültünk róla, hogy az idén a program gazdái minket is beválogattak ebbe a programba. Nagyon örültünk ennek a különleges és fantasztikus lehetőségnek. A program koordinátora Nawrockiné Tóth Emese főigazgató-helyettes, a bekapcsolódó osztály a 6. b, és az előzetes felkészülés felelőse az osztályfőnök, Molnár Antónia
„A SpaceBuzz - egy különleges tanulási módszer, amely a gyerekeket virtuális űrutazásra viszi és környezettudatosságra sarkallja”, így nyilatkozott Zentai István, a Space PolicyExpert kuratóriumi elnöke. A felkészülés sikeres megvalósításához 2024 decemberében intézményünk megkapta az „űrládát”, amelyet izgatottan nyitottak fel a gyerekek. A láda különféle eszközöket (hőmérő, mérleg, Jenga téglatestek, zsineg, stb), valamennyi gyermek számára elegendő színes munkafüzetet és egyéb érdekességeket rejtett.
A felkészüléshez a téli szünet után, 2025. január 9-én kezdtünk. A program során megismerkedtünk Morphyval, a bolygódoktorral, aki végigkövetett minket a 12 foglalkozásból álló tanulásunk útján. A diákok szórakoztató feladatok és különféle eszközök segítségével szerezhettek ismereteket a Földről és klímájáról, a világűrről és a Naprendszerről, a minket körülvevő élő és élettelen környezetről, és legfőképp arról, mit tehetnek annak érdekében, hogy megőrizzék bolygónk értékeit a következő nemzedékek számára.
Az utolsó felkészítő óránkon intézményünk számára fogalmaztunk meg olyan célokat, amelyeket betartva mi is tehetünk valamit a bolygónk egészsége érdekében. Most már nagyon várjuk a magyar fejlesztésű SpaceBuzz-HU VR űrkabint, amely az előzetes információink szerint egyedülálló élményt nyújt, amivel a gyerekek nem csak az űrutazás izgalmát élhetik át, hanem megtanulják, miért is fontos vigyázni a bolygónkra.
Farsang napja ma vagyon …
" Farsang napja ma vagyon..." elnevezésű farsangi kézműves alkotókuckóba látogattak iskolánk 2.b osztályos tanulói 2025. február 07-én a DEMKI Újkerti Közösségi Házba. Beszélgettünk a farsangi ünnepkörről, a hagyományokról, álarcot díszítettek, maszkot festettek. A sikeres télűzés érdekében zajkeltő ritmushangszereket is készítettek. Köszönjük szépen Erdős Zsuzsanna népijátszóházvezető közreműködését! Kísérő tanárok Csókáné Török Csilla néni és dr. Virga Attiláné Anikó néni.
Bowlingztak tanulóink
2025. február 6-án a 6.b osztály bowlingozáson vett részt a Station Bowling Bárban. A tanulók a belépőket még karácsonyi ajándékként kapták a szülői munkaközösségtől. A várakozás meghozta a jutalmat, a gyerekek valamennyien remekül szórakoztak. Néhány tanulóról az is kiderült, hogy rejtett tehetségek, akik nagyon jó labdaérzékkel rendelkeznek. A kísérők Molnár Antónia osztályfőnök és Pergéné Szabó Ágnes pedagógiai asszisztens voltak.
Szép magyar beszéd területi versenye
2025. február 03-án a Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium adott otthont a Szép magyar beszéd verseny területi versenynek. Az eseményen a debreceni iskolák legtehetségesebb diákjai mérték össze tudásukat az értő és ékes magyar nyelvű olvasás terén. A tanulóknak egy ismeretlen szöveget és egy szabadon választott szövegrészletet kellett bemutatniuk. Az 5-6. évfolyamos kategóriában iskolánkat ketten is képviselték: Gógán Borisz (5.a) és Gógán Balázs (6.a). Utóbbi harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanárok: Mátyásné Kiss Éva, Szatmári -Szabó Szilvia. Gratulálunk!
A Polgár lányok nyomában
2025. február 01-én, a Beregszászi Pál Technikumban rendezték a Sakk Diákolimpia Vármegyei Döntőjét. Az I. korcsoportos leányok versenyében Lojka Veronika (3.a) első helyen végzett, aranyérmes lett. Ugyanebben a kategóriában Winkler Léna (2.b) harmadik helyezett lett. Gratulálunk!
Ötödik hely a Mozdulj a Szent Bazillal! játékos sportversenyen
2025. január 30-án – a Mozdulj Debrecen! iskolai sportprogram keretében – rendezték a Mozdulj a Szent Bazillal! játékos sportversenyt. A 7-8. évfolyamos diákok számára kiírt esemény a névadó intézményben zajlott le. Itt a diákjaink megismerkedhettek az iskolában zajló szakképzéssel (fodrászat, vendéglátás, kisgyermeknevelés). Majd egy jó hangulatú városi sportversenyen küzdhettek a minél jobb helyezésért. A megmérettetés során ügyességi, logikai és állóképességet is egyaránt igénybe vevő játékos feladatokat kellett teljesíteniük a gyerekeknek. A debreceni intézmények számára kiírt vetélkedőn végül ötödik helyen végzett iskolánk csapat, melynek felkészítője Vasziliu Tamás bácsi volt. A jó hangulatú eseményt táncház zárta.
A Bolyais csapat tagjai:
Balogh Alexandra (7.a), Dongó Réka (8.b), Gavallér Zoltán (8.a), Matkó Milán (7.a), Pomázi Petra (8.a), Rácz Benjamin (7.a), Rédai Eszter (8.a), Simion Artúr (8.b), Sinka Levente (7.a), Tóth Míra (8.b);
Az eseményről képes beszámolót készített a Debrecen TV is, melyet az alábbi linken tekinthető meg:
https://www.dehir.hu/videogaleria/egyutt-mozogtak-a-debreceni-tanulok/
Capoeira bemutató iskolánkban
2025. január 23-án, a 3.a osztályosokkal Magyar Róbert szülő - egy rendhagyó testnevelés tanóra keretében -, megismertette a capeira mozgáselemeit. A capoeira egy brazil tánc és harcművészeti kultúra, ami sajátos akrobatikus mozgás és zene. A tanóra végén bemutatót is tartott lányával. A tanulók rendkívül élvezték a bemutatót.
7.a osztály izgalmas napja a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központban
2025. január 17-én különleges napjuk volt a 7.a osztályos diákoknak, hiszen ellátogattak a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központba, ahol játékos és interaktív módon ismerkedhettek meg a média világával. A program során a tanulók három csoportban dolgoztak, és mindegyik csoport négy különböző izgalmas feladatot oldott meg.
A nap során a diákok bepillantást nyerhettek a rádiózás rejtelmeibe, ahol saját rádióműsorokat készítettek. Megismerkedtek a hangtechnika alapjaival, és megtapasztalhatták, milyen izgalmas, de egyben kihívásokkal teli élő adásban szerepelni.
Ezután a filmkészítés világa következett. A gyerekek rövidfilmeket forgattak, ahol a forgatókönyvírástól kezdve a rendezésen át a szereplésig mindent kipróbálhattak. Megtudhatták, hogyan készül egy-egy jelenet, és mennyi kreativitásra van szükség ahhoz, hogy egy történetet életre keltsenek.
Az újságkészítés sem maradt ki: a csoportok egy-egy saját magazint állítottak össze. A diákok kipróbálhatták magukat újságíróként, szerkesztőként és tördelőként is, miközben megtanulták, milyen fontos az információk hitelessége és a tartalom megszerkesztése.
A nap végére mindenki nagyon jól érezte magát, és sok új ismerettel, valamint élménnyel tért haza. A program nemcsak szórakoztató volt, hanem fejlesztette a gyerekek kreativitását, csapatmunkáját és kritikai gondolkodását is.
A 7.a osztály számára ez a nap nemcsak a tanulásról, hanem a közös élményekről is szólt, amit biztosan sokáig emlegetni fognak.
Nyílt napot tartottunk
A jelenleg ovis korú szülőknek és gyermekeiknek, 2025. január 15-én nyílt napot tartottunk iskolánkban. A kedves szülők több tanítási órát is megtekinthettek. Továbbá, kaptak tájékoztatást is vezetőinktől az intézményünkbe való jelentkezésről, és ismerkedhettek a leendő első osztályok tanítóival. Szeretettel vár minden kisiskolást az új tanévben is a Bolyai!
Színvonalas karácsonyi műsor Deczki Klára rendezésében
2024. december 20-án, az utolsó tanítási napon, színjáték tanszakos növendékeink - Deczki Klára rendezésében -, karácsonyi ajándék gyanánt mind az alsós, mind a felsős tanulóinknak is bemutatták ’A suszter manói’ című színdarabot. A diákjainknak is nagyon tetsző előadást követően, a szülői munkaközösség koordinálása mellett, sor került az osztályok ajándékainak a kiosztására. Ez utóbbit is örömmel fogadták a tanulóink.
BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!
Karácsonyi műsort adtunk elő a környék ovisainak
2024. december 19-én a Görgey utcai, illetve az Újkerti Manófalva ovisainak mutatták be – Deczki Klára drámapedagógus rendezésében – iskolánk színjátszó tanszakos növendékei ’A suszter manói’ című, Grimm testvérek által jegyzett meséből készült színdarabot. A mintegy nyolcvan óvodás kisgyermek nagyon jól szórakozott, és csodálatos élményekkel távozott intézményünkből. Reméljük olyan élményekkel gazdagodtak, hogy otthon is elmondják majd, a BOLYAI EGY REMEK HELY, AHOL MÉG MEGTÖRTÉNNEK A CSODÁK, … akárcsak a bemutatott mesében, melyet jelképesen a színpadi mű megtekintése révén nyújtottunk át a kis lurkóknak.
Meggyújtottuk az adventi koszorú negyedik szál gyertyáját!
2024. december 19-én, egy rövid ünnepség keretében melyet Komáromi Csilla néni és osztálya, a 8.a prezentált az iskola diákjainak és dolgozóinak, meggyújtottuk a negyedik szál gyertyát az adventi koszorúnkon. A negyedik szál a szeretetet gyertyája. Osszuk meg mindezt másokkal is …
Csokoládégyűjtés a rászorulóknak
Iskolánk mindig is fontosnak tartotta - különösen az ünnep közeledtével -, hogy minél több módon segítse a rászorulókat. Hisszük, minden segítség jól jön, és sikerül mosolyt csalnunk karácsony ünnepén ezzel mások arcára. Intézményi szinten (diákok és tanáraik egyaránt), immáron hetedik éve gyűjtjük a táblás csokoládékat Vasziliu Tamás bácsi szervezésében, a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete felhívására. Ezúttal is egy nagy doboznyit sikerült, melyet december 17-én átadnunk a szervezet képviselőinek. S bár mindez nem verseny, nagy dicséret illeti a 3.a osztály tanulóit, akik a legtöbbet gyűjtötték, majd az átadáskor is segédkeztek.
Tisztelt Szülők!
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a debreceni lakóhelyű általános iskolás gyermekek téli szünidei felügyeletét Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja szervezésében 2024. december 23-tól 2025. január 3-ig biztosítja.
Helyszín:
Debreceni Dózsa György Általános Iskola
4027. Debrecen, Dózsa György u. 2.
A szünidei gyermekfelügyelet igénybevételére a kérelmeket DMJV Család - és Gyermekjóléti Központ honlapján 2024. december 2. (hétfő) 8 óra és december 9. (hétfő) 12 óra közötti időszakban a „Szünidei gyermekfelügyelet” menüpontban nyújthatják be.
A kérelemhez az alábbi igazolások, dokumentumok csatolása szükséges:
- a gyermek személyi igazolványának és lakcímkártyájának másolata;
- munkáltatói igazolás;
- halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, valamint a szülő munkanélkülisége esetén a család- és gyermekjóléti szolgálat támogató nyilatkozata;
- a gyermek kedvezményes vagy ingyenes étkeztetésére jogosító igazolás, amennyiben a Debreceni Intézményműködtető Központhoz (a továbbiakban: DIM) még nem került benyújtásra.
A „Szülői nyilatkozat a gyermek egészségi állapotáról” nevű dokumentumot kitöltve, szülő/gondviselő által aláírva a tanuló őszi ügyeletre érkezése első napján köteles magával vinni.
További kérdés esetén a dmjvszunidei2023@gmail.com e-mail címen lehet érdeklődni.
Tisztelt Szülők!
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény kötelező ellátásként írja elő a szünidei gyermekétkeztetést, amelyet a települési önkormányzat a szülő, törvényes képviselő kérelmére déli meleg főétkezés biztosításával nyújt a hátrányos, illetve a és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére.
Tájékoztatom, hogy a 2024. évben a téli szünetben ennek megszervezése 2024. december 23. napjától 2025. január 03. napjáig 5 munkanapra (2024. december 23., 2024. december 30-31.; 2025. január 2-3.) történik.
Az étkeztetések megszervezésének helyszíne:
Debreceni Fazekas Mihály Általános Iskola (4025 Debrecen, Vásáry István utca 10.)
Az érintettek az ebédért minden nap 12 óra és 12 óra 30 perc között mehetnek.
Újra jégen a Bolyai
2024. december 14-én intézményünk négy osztálya (4.a, 5.a, 8.a, 8.b) is korizással töltötte a nap egy részét. A Debrecen, Kossuth téren felállított mobil jégpálya nagyszerű helyszín a testmozgásra és a közösség építésére. Tanulóink remekül érzeték magukat a Vasziliu Tamás bácsi által szervezett programon.
Szűcs Ivett táncsikere
2024. december 14-én, Derecskén rendezték meg a Revolution Dance Cup – Mikulás Kupa nemzetközi minősítő táncversenyt. Az eseményen a versenyszerű táncot csupán néhány hónapja elkezdő Szűcs Ivett (4.b) csapatban arany, egyéni kategóriában ’C-gyerek’ kategóriában ezüst minősítést ért el. Gratulálunk!
Iskolánk is csatlakozott a Szeretetdoboz jótékonysági adománygyűjtéshez
2024. december 12-én kerültek átadásra a Debreceni Tankerületi Központ intézményei által összegyűjtött szeretetdobozok. A jótékonysági akcióban tartós élelmiszereket gyűjtöttek az iskolák tanulói, dolgozói egyaránt, a Debreceni Karitatív Testület és a Református Szeretetszolgálat felhívására. A Debreceni Bolyai János Általános Iskolában – Vasziliu Tamás bácsi szervezésében – 22 doboznyi adomány gyűlt össze. S bár mindez nem verseny volt, a legnagyobb mennyiséget a 2.a és a 6.b osztály tanulói adományozták. Ugyanakkor az intézmény teljes kollektívája kitett magért, remélve, adományainkkal mosolyt csalunk majd sok rászoruló arcára az ünnepek alatt.
A jótékonysági akcióról további érdekességek olvashatóak az alábbi linken:
https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2024/12/szeretetdoboz-debrecen-adomany-advent
A felújított Csokonai Színházban tekintettek meg egy csodálatos előadást a 3.a osztály tanulói
A 3.a osztály 2024. december 11-én színházlátogatáson vett részt. A Szabó Magda varázslatos meseregényéből készült előadást, a ’Tündér Lala’ című művet tekintették meg a gyönyörűen felújított Csokonai Színházban. A szívhez szóló történet, a különleges jelmezek, a fantasztikus díszlet elnyerte a gyerekek és osztálytanítóik, Fonódiné Szemere Judit és Kovácsné Borsos Zita tetszését.
Örömmel vettünk részt a 'Ronda pulcsis' futóversenyen
2024. december 07-én rendezték Debrecen belvárosában a ’Ronda pulcsis’ futóversenyt. Az eseményen több százan (felnőttek és diákok) vettek részt. Iskolánkat hat fő (Bencsik Péter Pál, Fekete Áron, Kovács Máté, Matkó Milán, Rácz Benjamin, Sinka Levente – valamennyien 7.a osztályosak) képviselte, Vasziliu Tamás bácsi vezetésével. A Mozdulj Debrecen! sportprogram által is támogatott futás jótékony célt is szolgált. Tanulóink egy-egy tábla csokoládéval járultak hozzá a rászorulóknak szervezett gyűjtéshez. Valamennyi fiú már a verseny előtt közölte, nem az általános iskolások számára meghirdetett 1 km-es távot, hanem a felnőttek, gimnazisták részére kiírt 3,5 km-es távot szeretnék lefutni. Elszántságuk tiszteletreméltó volt. Akárcsak az, hogy teljesítették is a versenytávot, mely során - rendőri felvezetéssel - a Baltazár Dezső tértől indulva, végigfutottak a belvároson. S bár ez nem verseny volt, a népes mezőnyben Matkó Milán 10. helyen ért célba, továbbá Kovács Máté is az élmezőnyben végzett. A fiúk teljesítményükkel is kifejezték szurkolásukat a napokban a debreceni Európa-bajnokságon éremért küzdő magyar női kézilabda válogatott tagjainak. A Catchi-vel, az EB kabalaállatával való találkozás során pedig üzentek is a lányoknak: ”Hajrá csajok, győzzétek le Romániát!”!
Fellobbant a második gyertyaláng az adventi koszorúnkon
2024. december 06-án, iskolánkban adventi gyertyagyújtáson fellobbant a második szál gyertya ünnepi lángja. Közeledik karácsony, s az eseményhez kapcsolódó ünnepi műsort a 6.a osztály mutatta be, melyet osztályfőnökük Simonné Hernyák Mária tanított be. Az előadás során a gyerekek karácsonyi dalokat énekeltek és verseket mondtak.
A műsor szereplői:
Zengő Dalma, Kiss Levente Bence, Földi Annabella, Árvai Levente Rozsnyai Hanna, Elek Lilla, Dobó Nikolett Gyöngyi, Mikecs Zsolt, Elek Lilla és Herczeg Kristóf voltak. Köszönjük valamennyiük munkáját!
Játékos Sport Vármegyei Diákolimpiai döntő
2024. december 05-én - immáron hagyományosan – intézményünkben került megrendezésre a Játékos Sport Vármegyei Diákolimpiai döntő. Az eseményre ezúttal 5 csapat nevezett. Ebből kettő volt debreceni. A gyorsaságot és ügyességet is igénylő játékos sorverseny rendkívül izgalmas volt a jelen lévő szülők számára is. A versenyt, és az országos döntőben való szereplésre az indulási jogot végül a hajdúszoboszlói Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyerte. Iskolánk csapata a negyedik helyen végzett. Felkészítő tanárok: Nyakó Lili Zsófia és Rojákné Szabó Nikolett tanító nénik voltak.
A Bolyai csapat tagjai:
Bugyik Lotti (2.a), Dibba Ahmed László (4.b), Gál László (5.a), Hetey Csenge Sára (4.b), Kriss-Gáspár Ármin (4.b), Lakatos Brendon (4.a), Lakatos László Brájen (5.a), Matkó Noel Dominik (3.a), Munkácsi Nikolett (5.b), Rácz Georgina (4.b), Szűcs Vivien (4.b), Vasas Dalma (4.b), Zipszer Félix Vendel (4.b), Zöld Zoé (3.a)
Ünnepi díszben ragyognak iskolánk kerítéselemei
2024. december 05-ére, az ünnepváró programsorozatunk részeként, iskolánk osztályai, pedagógusai, a szülőkkel együttműködve, ünnepi díszbe öltöztették a kerítéselemeket. Intézményünkben hagyomány mindez, melyet a körzet lakossága is mindig elismer. A járókelők örömmel gyönyörködnek ebben, s közben pedig érezzük, visszafordíthatatlanul közeledik az ünnep.
Ünnepi pompában díszeleg iskolánk karácsonyfája
2024. december 05-én díszítettük fel iskolánk karácsonyfáját. A fát Kerekes Jánosnak és Kerekesné Gulyás Ilonának köszönhetjük, akiknek a gyermekük az intézmény tanulója. A fa a következő hetekben iskolánk aulájában lesz megtalálható, s bárki gyönyörködhet majd benne.
Fellobbant advent első gyertyája
Sok éve hagyomány iskolánkban, hogy az adventi időszakban közösen várjuk a karácsony közeledtét. Advent havában minden héten közösen meggyújtunk egy- egy gyertyát a koszorún, és ekkor intézményünk tanulói készülnek egy - egy kis műsorral is.
2024. december 04-én Advent első gyertyagyújtásán az 5.a osztály hangulatos műsorát láthattuk a hit jegyében. Felkészítő tanáruk: Szatmári-Szabó Szilvia osztályfőnök volt.
A Kossuth téren korcsolyáztunk
2024. december 03-án a Mozdulj Debrecen! városi sportprogram keretében 4 osztályunk (4.b, 6.a, 7.a, 7.b) húzott korcsolyát. A tél beköszöntével mind nagyobb az igény a tanulóink részéről a téli sportokra, így örömmel vettek részt tanulóink ezen a programon. A közösségünk erejét mutatja, az ügyesebbek nagyszerűen segítették, tanították a kicsit rutintalanabbak abban, hogy mind magabiztosabban tudjanak siklani, haladni a jégen. Az esemény Vasziliu Tamás bácsi szervezésében valósult meg.
Mézeskalácsot sütött a 2.a osztály
2024. december 02-án, az ünnepváró programsorozatunk részeként, a 2.a osztály tanulói – osztálytanítóik kíséretében – a Debrecen FÓRUMban járt. Itt a karácsony ünnepéhez kapcsolódóan mézeskalácsokat sütöttek a gyerekek szakavatott irányítók segítsége mellett. Valamennyi tanulónk nagyon élvezte a programot, melynek végén az általuk dekorált finomságokat el is fogyaszthatták.
Prins Brájen BMX sikere az országos bajnokságon
2024. december 01-én a miskolci Factory Arenában rendezte a Magyar Kerékpáros Szövetség a BMX Freestyle Országos bajnokságot. Az eseményen Junior kategóriában Prins Brájen (8.b), a Debreceni Sportcentrum versenyzője ezüstérmes lett. Testvére Krisztián, aki két éve ballagott el iskolánkból az amatőr férfi kategóriában lett szintén második. Gratulálunk!
Rendhagyó kémia óra
2024. november 22-én rendhagyó kémia órán vettek részt nyolcadikosaink, Urbán Antal Zoltánné Zsuzsa néni szervezésében. A Debreceni SZC Vegyipari Technikumának igazgató helyettese Szabó Norbert tartott hangulatos tájékoztatót az intézményben folyó képzésről. Volt diákjaink Palánki Rupert Roland és Gál Laura Erika számoltak be arról, miért jó "vegyiparisnak" lenni. A bemutató végén látványos kísérleteket tekintettek meg tanulóink. A kémia iránt érdeklődő nyolcadikosaink körében többen is jelezték, hogy a vegyipariba szeretnének majd tovább tanulni.
Futsal diákolimpián jártak fiaink
2024. november 16-án a G4 csarnokban rendezték a Körzeti Futsal diákolimpia selejtezőit. Iskolánk csapata a Kölcsey és a Medgyessy Ferenc Gimnázium ellen játszottak. A futsal diákolimpia izgalmas mérkőzései a sportág szerelmesei számára különleges élményeket tartogatott. A Bolyai csapata végig fegyelmezetten és elszántan játszott. Az első mérkőzésen a Kölcseysekkel szemben szoros és küzdelmes találkozót játszottunk. A 3-1 arányú vereség ellenére, a Vaszlovics Tamás bácsi által felkészített csapat játéka remek volt.
A következő mérkőzésen a Medgyessy ellen, csapatunk végre megmutatta igazi erejét. Az összecsapás során a fiúk fantasztikus teljesítményt nyújtottak, és egy magabiztos 6-1 arányú győzelmet arattak. Ez a játék kiváló lehetőséget adott a csapatunk számára, hogy vigasztalódjon a korábbi vereség után. A játék örömét élvezve zártuk így a futsal diákolimpiai szereplésüket. S bár a csoportkörből való továbbjutás nem sikerült, a csapat tagjai számára a tapasztalatok és a közös élmények felbecsülhetetlenek voltak. Mindenki tanult a mérkőzésekből, és biztosan erősebbek lesznek a fiaink a következő kihívások során. A futsal diákolimpia tehát nemcsak a versenyről szólt, hanem a barátságról, a csapatmunkáról és a sportág iránti szenvedélyről is. A csapat tagjai már alig várják a következő lehetőséget, hogy újra pályára léphessenek, és megmutathassák, mire képesek. Gratulálunk mindenkinek a részvételhez és a kitartáshoz!
A Bolyais csapat tagjai:
Horváth Rikárdó, Laskai Bálint, Kovács Máté, Bodolai Áron, Szabó Zsolt, Elek Ádám, Kanál Sándor és Varga Sándor.
Megérkeztek iskolánkba a denevérek
2024. november 15-én megérkeztek iskolánkba a denevérek. Az ijedtség helyett azonban, egy szülőnek sem kell aggódnia gyermeke miatt. Nincs veszélyben egy tanulónk sem. Csupán Váradi Zoltánnak, a Természettár alapítójának köszönhetően, információs táblákat kapott intézményünk ezekről a parányi kisemlősökről. Miközben a denevérek lassan téli álmukra készülnek, a diákjaink sok érdekességet tudhatnak majd meg róluk aulánkban szemlélődve. A tavasz beköszöntével pedig, mikor a lakótelepen esténként újra a fejünk felett repkednek majd a denevérek, a félelem helyett talán megtanuljuk elfogadni és védeni is ezen hasznos állatokat. Addig pedagógusaink rögtönzött természetismeret órák keretében igyekeznek formálni a tanulóink szemléletét, s tudást adni az életmódjukról. A kiállítás iskolai megálmodója Nawrockiné Tóth Emese néni volt.
Bolyais elismerések a vármegyei rajzversenyen
2024. november 15-én került sor a Lilla Téri Általános Iskola által meghirdetett vármegyei képzőművészeti verseny eredményhirdetésére. Iskolánk tanulói több pályaművel is neveztek a megmérettetésre. Végül az 5-6. osztályosok között Szabó Dóra (5.b), illetve a 7-8. osztályosok között Tercsi Kamilla Szoraja (7.b) egyaránt a harmadik-harmadik helyen végzett. Felkészítő tanáruk Molnár Antónia. Gratulálunk! Pályamunkájuk december 6-ig megtekinthető a Lilla Téri Általános Iskola aulájában.
Fészekrakó program keretében avattuk fel elsőseinket
2024. november 12-én rendeztük az elsős avatónkat, a Fészekrakó programot. A Komáromi Csilla néni által szervezett játékos vetélkedőn az első osztályosaink, két csapatban küzdöttek a pontokért. A ’fecske’ és ’gólya’ csapat tagjai egyaránt eredményesen oldották meg az ügyességi és logikai feladatokat. Az eseményen jelen lehettek a gyerekek szülei is, akik szintén nagyon jól szórakoztak. A nap végén jutalomban részesültek a kisdiákok, akik fogadalmat is tettek, mellyel végérvényesen az iskolánk tanulóivá váltak.
Balogh Alexandra újabb táncsikere
2024. november 09-én rendezték meg városunkban az ”Év tánca” XX. Nemzetközi Táncművészeti versenyt. Balogh Alexandra 7.b osztályos tanulónk Hip-Hop tánckategóriában a ’Harry Potter’ c. koreográfiájával kiemelt aranyminősítést ért el. Gratulálunk és további sportsikereket kívánunk neki!
A Zöld testvérek karate sikereitől hangos az iskolánk
2024. november 9-én Debrecenben, a G4 Fitness Központban rendezték a ShinKyokushin Karate Reménység Kupát, utánpótlás karatékák számára. A versenyen remekül szerepeltek a Zöld testvérek. Zöld Zalán (1. a) első helyezést ért el, Kumite gyerek kategóriában. Zöld Zoé (3. a) pedig a leány Kumite gyerek kategóriában harmadik lett. Gratulálunk!
Az AGÓRA Tudományos Élményközpont kiállításán jártunk
2024. november 07-én iskolánk 6.a osztálya felejthetetlen élményeket szerzett a debreceni FÓRUM-ban, ahol az Agóra Tudományos Élményközpont interaktív programjai révén betekintést nyerhettek a tudomány izgalmas világába. Az osztály tagjai lelkesedéssel próbálták ki a különféle interaktív játékokat, és élménydús programokon vehettek részt, amelyek a modern technológia csodáit mutatták be.
A legnagyobb sikert a robotok irányítása aratta, amely során a gyerekek megtapasztalhatták, milyen érzés saját utasításaik szerint mozgatni ezeket a gépeket. Izgatottan versenyeztek a Rubik-kocka kirakásban is, ahol a robot ellenfelek igazán komoly kihívást jelentettek! Emellett a robotkéz kipróbálása is hatalmas élmény volt, hiszen közvetlenül láthatták, hogyan működnek az emberi kéz mozgását utánzó gépi rendszerek.
A programok nemcsak szórakoztatták, hanem inspirálták is a gyerekeket, hogy közelebbről is érdeklődjenek a természettudományok és a robotika iránt. Az élményközpont által nyújtott lehetőségek nemcsak a szórakozásról szóltak, hanem valódi tanulási élményt is jelentettek. A program szervezői és a kísérők Vasziliu Tamás bácsi és Liptai Erika néni voltak.
Az 56-os hősökre emlékeztünk
2024. október 22-én, ünnepi műsorral emlékeztünk 1956 magyar hőseire. Az október 23-ai magyarországi eseményekre. A Mátyásné Kiss Éva tanárnő által betanított műsor az ünnephez méltó volt. A végén pedig Urbán Antal Zoltánné iskolánk megbízott vezetője zárta a rendezvényt ünnepi beszédével.
Suliválasztó SuliFórumon jártunk
2024. október 21-én a Fórum Bevásárlóközpontban rendezte a Debreceni Tankerületi Központ a Suliválasztó SuliFórumot. A rendezvényen részt vett iskolánk valamennyi nyolcadik osztályos tanulója.
Megismerkedhettek a gimnáziumokkal, a továbbtanulási lehetőségekkel. Az esemény nyitórendezvénye a Türk László Debreceni Tankerület vezetője által meghirdetett igazgatói értekezlet volt. Ezen részt vett megbízott főigazgatónk, Urbán Antal Zoltánné Zsuzsa néni is.
A pályaválasztás előtt álló diákjaink számára rendkívül hasznos volt a sulifórum, segítve ezzel a jelentkezésüket.
Pályaorientációs napot tartottunk
2024. október 18-án Pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban. Ezen a tanításmentes napon tanulóink különféle foglalkozásokkal, hivatásokkal ismerkedhettek. tanulóink a teljesség igénye nélkül jártak a Tűzoltóságon, Alföldi nyomdában, Debreceni Egyetemen, a Botanikus Kertben, a DKV-nál, sőt még egy Bölcsödében is, megismerkedve az ott folyó munkával. Több osztályhoz – a szülői munkaközösségnek köszönhetően - helyben jött érkeztek a bemutatókra, még akár munkagéppel is. De volt fodrászkodás, takarítás és még masszázskodás és rendőrségi bemutató is. A pályaválasztás előtt álló nyolcadikosainknak pedig a továbbtanulást segítő előadásokat szerveztünk. A nap iskolai koordinátora Kovács Edit intézményegység-vezető volt.
A Debreceni Nagyerdő napja
2024. október 10. a Debreceni Nagyerdő napja. A jeles dátum apropóján a 3. a osztály tanulói – osztálytanítók vezetésével – tematikus sétát tettek a Nagyerdőn.
A gyerekek a Békás-tó mellett elhaladva fedezték fel a parkosított területet. Figyelték a madarakat és rácsodálkoztak az ősz szépségeire.
Tájékoztató a továbbtanulás előtt álló nyolcadikosaink szüleinek
Rendhagyó értekezletet tartottunk iskolánkban a továbbtanulás előtt álló nyolcadikos diákjaink szüleinek. A 2024.október 09-én 17 órára megszervezett eseményen, Tikász Katalin szaktanácsadó és mesterpedagógus tartott előadást.A középiskolai felvételi rendszerről folytatott értekezés nagy érdeklődés mellett zajlott. Az előadás rendkívül hasznos volt, és jelentős segítséget nyújt a szülőknek, a felvételi rendszerben való eligazodásban.
Hello Szakma!
2024. október 07-08-án a Hello Szakma!, a tanulók későbbi pályaválasztását segítő rendezvényen vettek részt hetedik és nyolcadik évfolyamos diákjaink.
A Nagyerdei Stadionban lebonyolított eseményen a gyerekek megismerkedhettek az egyes szakmákkal és a képzést lefolytató iskolákkal.
A programot iskolánk pályaorientációs programjainak koordinátora, Kovács Edit intézményegység-vezető szervezte meg.
Vezetői pályázat
A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vonatkozásában a vezetői pályázat 2024. október 07-én kiírásra került a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon. A pályázati kiírás az alábbi linken érhető el: https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/86356
Debrecen, 2024. 10. 07.
Kiállítás megtekintése
Iskolánk 2.b osztálya 2024. október 02-án tímártörténeti kiállítást tekintett meg a DEMKI Újkerti Közösségi Házban. Egy debreceni tímárporta évzázados hagyományaival ismerkedhettek meg a gyerekek, a Tímárház jóvoltából. A kiállításra Csókáné Török Csilla és Kukri Bettina tanító nénik kísérték a gyerekeket.
A Zene Világnapja
Október 01. a Zene Világnapja. A jeles dátum okán iskolánk is tisztelgett a zene előtt. A tanórákon a zenehallgatás mellett tematikus feladatokat oldottak meg a diákok. Az aulában pedig zenetörténeti kiállítás volt megtekinthető. A program intézményi koordinátora Szatmári-Szabó Szilvia tanárnő volt.
Eredményesen szerepeltünk az ÖKO-Tájfutó versenyen
2024. szeptember 30-án, a Debreceni Lórántffy Zsuzsanna Általános Iskola szervezésében ÖKO-Tájfutó versenyt rendeztek 7-8. osztályos tanulók részére. Iskolánk csapata (Béke Viktória-Gyulai Korinna-Szabó Gréta összeállításban, valamennyien 7.b osztályos tanulók) hatodik helyen végzett. Felkészítő tanáruk Vaszlovics Tamás volt. Gratulálunk!
Magyar Népmese Napja
2024. szeptember 30. a Magyar Népmese Napja. A jeles dátum előtt tisztelegve, iskolánk aulájában a nap folyamán Magyar Népmeséket tekinthettek meg a diákok. Míg az első és második osztályosok számára a harmadik és negyedik évfolyamos tanulóink meséket olvastak fel.
Mozdulj Debrecen! – Mozdulj a Szent Lászlóval játékos sportverseny
2024. szeptember 26-án a Mozdulj Debrecen! iskolai sportprogram keretében, intézményünk két csapattal is részt vett a Mozdulj a Szent Lászlóval! játékos sportversenyen. A játékos, sokszor logikai érzéket is igénylő megmérettetésen nagyon motiváltan vettek részt diákjaink. A feladatok többségét remekül végrehajtották, s csak kevésen múlt, hogy nem jutottak a másnapi döntőbe. Felkészítő tanáruk Vasziliu Tamás volt.
A részt vevő tanulók:
Bolyai I-es csapat:
Balogh Alexandra (7.a), Bodolai Áron (8.b), Buglyó Viktória (8.a), Horváth Rikárdó (7.b), Kerezsi Ivett (7.a), Kovács Máté (7.a), Pomázi Petra (8.a), Simion Artúr (8.b);
Bolyai II-es csapat:
Bagoly Máté (8.a), Béke Viktória (7.b), Dongó Réka (8.b), Fekete Áron (7.b), Matkó Milán (7.a), Rácz Benjamin (7.a), Rédai Eszter (8.a), Tóth Míra (8.b);
Iskolai meseolvasó versenyt rendeztünk
2024. szeptember 26-án, a 3-4. évfolyamos tanulóink számára iskolai meseolvasó versenyt rendeztünk. A nevezők, egy maguk által kiválasztott és begyakorolt mesét olvastak fel a zsűri számára. A legjobbnak Hetey Csenge (4.b) bizonyult, aki a Magyra Népmese napján az első és második osztályos tanulóknak fel is fogja olvasni mindezt. Felkészítője Szabó Nikolett tanító néni volt. A meseolvasó verseny szervezői: Szilágyi Lászlóné, Fonódiné Szemere Judit, és Csókáné Török Csilla tanítónők voltak.
Őszköszöntő
Intézményünk 2.b osztálya, 2024. szeptember 20-án, Őszköszöntő interaktív kézműves foglalkozáson vettek részt a DEMKI Újkerti Közösségi Házban. Beszélgettek az őszről, és az évszakhoz kapcsolódó verseket hallgattak meg. Készítettek csodaszép ajtódíszt, gyurmasünit és más gipszfigurát Erdős Zsuzsanna népijátszóház vezető, Csókáné Török Csilla és Virga Attiláné tanító nénik segítségével.
A pallagi almáskertben jártunk
2024. szeptember 17-18-án intézményünk teljes alsós kollektívája utazott el tanulmányi kirándulás keretében a pallagi almáskertbe. Itt megtekintették a gyümölcsültetvényeket. Szó esett a korszerű tárolásról és felhasználási lehetőségekről. A program legvégén pedig valamennyi kisiskolás fogyaszthatott is az érett gyümölcsökből.
Olvasni jó, olvasni menő!
Iskolánk 6.a osztályos tanulói 2024. szeptember 10-én ellátogattak a Méliusz Juhász Péter Könyvtárba. Egy igazi könyvtártúrán vettek részt Szántóné Fábián Krisztina segítségével.
A könyvtár impozáns épület, számtalan teremmel. Van itt angol nyelvű előadóterem, régi zeneterem, ifjúsági és felnőtt szakirodalmi könyvek. Az archívumban újságokat és képzőművészeti alkotásokat tekintettek meg. Zenét hallgattak régi lemezjátszón, bakelit lemezek között válogathattak és a 80-as évek telefonját is nagyon különlegesnek találták diákjaink.
A tárlatvezetés során megtudták, nem csupán olvasni, hanem ismerkedni is járnak ide idősek és fiatalok egyaránt.
A könyvtárnak számtalan rendezvénye van és a gyerekek számára is jobbnál jobb programokat kínálnak. Érdemes tájékozódni a könyvtár gyerekrészlegén meghirdetett rendezvényekről, amely a honlapjukon megtalálható.
Tanulóink és kísérő tanáruk, Liptai Erika néni is pozitív élménnyel tértek haza, jól érezték magukat. Sokan jelezték, beiratkoznak a könyvtárba.
Tehetséggondozó munka elismerése
Iskolánk tanulói évek óta töretlen lelkesedéssel vesznek részt a TUDÁSBAJNOKSÁG különböző tantárgyakból meghirdetett levelezős versenyein. Az elmúlt tanévben végzett elkötelezett és kiváló tehetséggondozó munkáért a TUDÁSBAJNOKSÁG szervezőitől kiérdemeltük a Platina Minősítésű Tehetséggondozó Központ címet.
Köszönet érte a segítő tanító néniknek, tanároknak!
Az országos levelező verseny iskolai kapcsolattartója Dr. Virga Attiláné Anikó néni.
Becsengettek iskolánkban. Elkezdődött a tanév
2024. szeptember 02-án becsengettek iskolánkban, véget ért a nyári szünidő. Az új tanévben, új tanulók kezdik meg tanulmányaikat. Sok kis gyerkőc várta így izgatottan a mai napot. Ők mind Komor Mária és Tar Natasa tanító nénik osztályában kezdik meg a nyolc éven át tartó ”kalandot”. Urbán Antal Zoltánné főigazgató-helyettes ünnepi beszédében ismertette az előttünk álló programokat, feladatokat. Majd hivatalosan megnyitotta a 2024-25-ös tanévet!
Tisztelt Szülők!
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 2024. január 25. napján tartott rendes nyilvános ülésén elfogadta az 1/2024. (I.25.) határozatát, valamint módosította a Debrecen Városkártyáról szóló 17/2020. (V.19.) önkormányzati rendeletét a Debrecenben működő köznevelési intézményekben tanulói jogviszonnyal rendelkező 6-14 év közötti tanulók részére ingyenes helyi közösségi közlekedési bérlet biztosítása érdekében.
A bérlet használatára 2024. április 1. napjától a már meglévő Debrecen Városkártyán, illetve akinek nincs Debrecen Városkártyája, vagy aki különálló kártyán szeretné használni a bérletet, az újonnan létrehozandó Junior Debrecen Városkártyán keresztül van lehetősége annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyben a tanuló a 14. életévét betölti.
A Junior Debrecen Városkártya kiállításához szükséges adattovábbításhoz készített Adatkezelési tájékoztató itt olvasható.
Tájékoztató Junior Debrecen Városkártya - Személyes adatok továbbítása
Rangos elismerésben részesült Ildikó néni
2024. augusztus 23-án, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatói tanévnyitó eseményén, a nyugdíjba vonuló főigazgatónk, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária kimagasló szakmai tevékenységéért Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott.
Gratulálunk Ildikó néni.